2010. június 25., péntek

Útra kelünk

Hosszabb pihenő után elindulunk új tájakat felfedezni. A következő három hétben három helyen béreltünk cottage-ot, ebből kettőt a Huron-tónál, egyet az Algonquin Parknál (ez Ontario legnagyobb és állítólag legszebb parkja). Ezeket a neten találtam és foglaltam le, remélem, olyanok lesznek, mint a képen...
Az első és harmadik helyen nem lesz net, úgyhogy legközelebb csak július 3. után fogok jelentkezni, hacsak addig nem járunk valahol wifi közelben.
Az időjáráselőrejelzés az első hétre nem sok jót ígér, mivel északabbra leszünk és egyébként is jön a hidegfront, 15-20 foknál többre nemigen számíthatunk. Bízom benne, hogy legalább napos idő lesz.
A nagy turnéra Laci kért a kölcsönzőben egy másik kocsit, a nagy csomagtartó volt a szempont. Lonci határozott fellépésének köszönhetően nem merték nem teljesíteni a kérést, úgyhogy kaptunk egy vadiúj Ford Escape-et (9 napos SUV, 500 km van benne). Nagyon pepec, Misi, Dénes, lesz majd fotó is.
Holnap azaz ma délben indulunk, elvileg zuhogó esőben, szerencsére csak kb. 4 óra az út.
Sok sok puszit küldök mindegyikőtöknek, nagyon hiányoztok!

1 megjegyzés:

  1. Várom a képeket a kocsiról. Na igen és ugye mondani sem kell, hogy vigyázzatok magatokra!

    Sok puszi Nektek is. Lacinak nem. (Nem támogatom az ilyesmit. :) ) Lacinak egy kézfogás.

    Jó utazást.

    VálaszTörlés