Jacques Cartier Provincial Park

Ez a park Quebectől fél órányira kezdődik, és igaza volt a leírásnak, tényleg csodaszép. Egyfolytában drága Nővérkém járt az eszemben, biztosan elolvadt volna a látványtól. És a legjobb az egészben, hogy már a park felé vezető út is ilyen vidéken vezet át, és a vízparton és az erdőben mindenhol romantikus/rusztikus vityillók (cottage-ok), ahol a kanadaiak tengetik a hétvégéiket, meg a szabijukat, horgászgatnak, evezgetnek, kint sütögetik a vacsorájukat, nézik a vizet meg az erdőt. Hát, nem rossz.

Na, odaérkezvén letelepedtünk polpozícióban a folyóparton piknikezni. Az előpakolt grillcsirke meg sajt felhívás volt keringőre, úgyhogy az utolsó falatokat már féllábon ugrálva, legyeket/szúnyogokat/darazsakat hessegetve nyomtuk be. Áldottam a vendéglátóinkat, akik előző este az útitervünk hallatán a kezünkbe nyomtak egy bikaerős rovarriasztó krémet.
(Kanadában népszerű élősködő a Horse Fly, ami nem csíp, hanem szinte "harap", a gyerekek fejéről több helyen szivárgott a vér, de szerencsére legalább nem érzi az ember a marást.

Kinéztem egy 4,5 km-es körtúrát, ami zuhatagokat, panorámautat ígért, plusz könnyű terepet.

Amit ezen a napon tanultunk, hogy Andrissal, ha nincs kellően lefárasztva, nem lehet tempós túrát tervezni, ugyanis nem marad meg a hordozóban. "Kiszász, dobász kavicsot, másszá ügyes, ott a haggya". Amikor kitettük saját lábára, istenien elszórakozott a talajtól 50cm magasságig terjedő mikrokörnyezetével. Amikor megelégeltük (általában én leghamarabb) a tötyörgést, akkor az ordító, kalimpáló gyereket felmarkolva arrébb mentünk 50-100 m-t, és ott folytattuk a bogarászást. Valami hasonló koreográfia sejlett fel a gyerekkoromból, amikor drága Atyámmal túrázott a család a Magas-Tátrában, csak ott a cincéreket rejtő farakásoknál időztünk mindig hosszabb ideig :)

Én jól kitomboltam magam, hogy a fene egye meg, hogy nem tudunk végigmenni a tervezett távon, aztán Laci bölcs hozzáállása megértette velem, hogy nem az a lényeg, hogy mennyit, hanem, hogy hogyan...

Végül egész jól sikerült a kirándulás, megvolt az első jávorszarvas élményünk is (Ágika - MOOOOOSE!). Az anyaállat két borjával legelészett békésen, még Zsófi és Andris közös abajgása sem riasztotta el őket.

A parkolóba visszaérve mondtam a két gyerkőcnek, hogy na, tessék, még indulás előtt rohangálhattok 10 percet, itt nem zuhantok szakadékba/vízbe, stb. Erre mindkettő odament a kocsihoz, hogy "csüccs", szálljunk be. Ennyit a fair play-ről gyerek módra.

Ami nekem nagy élmény volt, hogy amikor Kanadára gondoltam az utazásunk előtt, pont ilyennek képzeltem el a természetet, jó volt végre élőben látni!