A hazaútba még valahogy csak belepasszíroztam egy nemzeti parkos kitérőt, bár már elég fáradt volt a társaság. Zsófi megkérdezte, hogy miért kell nekünk mindig máshol aludnunk, Andris a betegséggel üzent, hogy köszi, de kéne valami kiszámíthatóbb napirend, Lacinak meg már a 3000km vezetés kezdett sok lenni...
A Loncihoz való hazatérés előtt még megaludtunk Hill Island-en, itt csináltam is a motelben pár képet, legyen már emlékünk erről is. Egyébként érdekes volt megfigyelni, hogy a szépen rendberakott szobákat kb. 3,5 perc alatt teljesen le tudtuk amortizálni, azaz elég hamar belaktuk a terepet. A másnap reggeli összepakolás szintideje viszont egyre jobb lett, Laci diplomát kaphatna ki-behurcolkodásból.
Vicces volt az utolsó szálláshelyünk, a profiljuk az idősebb korosztály különböző nagy dzsemborijainak rendszerszervezése, lágyan szólt a country-zene, falon bukolikus festmények, tele volt a folyosó nyugdíjasklub csoportképekkel (személyes kedvencem a Senior Pioneer találkozó).
Vicces volt az utolsó szálláshelyünk, a profiljuk az idősebb korosztály különböző nagy dzsemborijainak rendszerszervezése, lágyan szólt a country-zene, falon bukolikus festmények, tele volt a folyosó nyugdíjasklub csoportképekkel (személyes kedvencem a Senior Pioneer találkozó).
Innen hazafelé már javult az időjárás, úgyhogy jól sikerült a Frontenac Provincial Park-os kitérő. Itt egész más terepen sétáltunk, lápos, sarjerdős terepen, volt jópár tavacska, ahol hódok rágták ketté az összes fát. Az ilyen parkokban a susnyás részen a könnyebb megközelíthetőség kedvéért fapallókból építenek járdát, nagyon civilizált...
Délután nagy megkönnyebbülés volt hazaérni az ismerős terepre, nagy kondér húsleves, csirkepörkölt, tele hűtő várt bennünket, a gyerekek azonnal rávetették magukat az itteni-otthoni játékokra, lenyugodott a banda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése