Útra kelünk

Hosszabb pihenő után elindulunk új tájakat felfedezni. A következő három hétben három helyen béreltünk cottage-ot, ebből kettőt a Huron-tónál, egyet az Algonquin Parknál (ez Ontario legnagyobb és állítólag legszebb parkja). Ezeket a neten találtam és foglaltam le, remélem, olyanok lesznek, mint a képen...
Az első és harmadik helyen nem lesz net, úgyhogy legközelebb csak július 3. után fogok jelentkezni, hacsak addig nem járunk valahol wifi közelben.
Az időjáráselőrejelzés az első hétre nem sok jót ígér, mivel északabbra leszünk és egyébként is jön a hidegfront, 15-20 foknál többre nemigen számíthatunk. Bízom benne, hogy legalább napos idő lesz.
A nagy turnéra Laci kért a kölcsönzőben egy másik kocsit, a nagy csomagtartó volt a szempont. Lonci határozott fellépésének köszönhetően nem merték nem teljesíteni a kérést, úgyhogy kaptunk egy vadiúj Ford Escape-et (9 napos SUV, 500 km van benne). Nagyon pepec, Misi, Dénes, lesz majd fotó is.
Holnap azaz ma délben indulunk, elvileg zuhogó esőben, szerencsére csak kb. 4 óra az út.
Sok sok puszit küldök mindegyikőtöknek, nagyon hiányoztok!

Farm élmény

A party-n megismert anyuka javasolta, hogy menjünk el a Whittamore család farmjára epret szedni, meg játszóterezni.

A családi farmot úgy kell elképzelni méretre, mint egy hazai TSZ-t, óriási földek, ahol az éppen szezonális terményt szedheti a jónép.

Teljesen profi az egész, képzett személyzet terelgeti a vendégeket, rengeteg a család, meg jönnek idősebbek a befőznivalóért. Pluszban volt kézműves kajákat áruló farm store, játszópark, étterem, stb.

3 dollárért kaptunk egy üres vödröt, aztán mehettünk a kijelölt sorra teleszedni. Jó sokan voltak, ahogy láttam, ment a pazarlás mindenhol, a töveken 2 centinként óriási eprek, a hobby-földművelők meg szedték össze-vissza. A gyerekekről nem is beszélve...

Andriska, miután halálra taposott pár epret, beült két sor közé, és komotósan tömte magába, még a szárat is szépen leszedegette. Gondoltam, most legalább kiderül, ha allergiás rá. Nagyon morbidan nézett ki, mint akin épp most végeztek törlés nélkül nyílt hasi műtétet. Zsófi szokásos pedáns stílusában két ujja közé csippentett egy-egy szemet, és jött megmutatni, hogy elég érett e.

Jó meleg volt, úgyhogy a borsószedést Laci lefújta, fogtuk a vödrünket, aztán átautóztunk a farm-stílusú játszótérre, ólak, traktorok, meg egy csomó nagy csúszda.

Itt aztán ment a szokásos kúszás-mászás, az egyik mászókán Andrist kísérgetnem kellett, megvolt a kardioprogram aznapra.

Mikor hazaértünk, megtudtuk, hogy a teleszedett vödör tartalmáért (kb. 5 kiló eper) is kellett volna fizetni, nem 3 dollárért vágtánk volna hozzánk a boltban kb. 10szer annyiba kerülő epret.

Na, így szednek a magyarok epret Kanadában...

Party

Múlt szombaton Lonci meghívta a kanadai magyar barátait, hogy mindenkivel összeismertessen minket. Na, erre rákészültünk, ment a sütés-főzés vásárlás előtte két napig.

Óriási traktát rendezett Lonci, plusz BBQ, plusz a vendégek is hoztak finomságokat.

Az apropó egyébként megintcsak, immár harmadjára Zsófi szülinapjának megünneplése volt. Ezt ő egyébként egyáltalán nem tartotta furcsának, és teljesen természetesen fogadta az újabb szülinapi ajándékokat. A két 5 éves ikerkislánnyal jól eljátszottak, Andrist meg mindenki kényeztette.

Én a kislányok anyukájával találtam a legtöbb közös témát, egyébként tőlük kaptuk a gyereküléseket, utazóágyat, játékokat, könyveket, vagy 5 kiló gyerekruhát, stb., nem győztem hálálkodni.

Az időjárásjelentés utolsó percig óriási vihart, esőt ígért, de akkora mázlink volt, hogy csak kb. 5 percig esett - akkor legalább gyorsan elpakoltunk mindent a teraszról.

Úgy tűnik, jól sikerült a bemutatkozásunk, azóta már az egyik családnál (kislányok nagyszülei) voltunk vendégségben, és vannak további meghívásaink. Jó sokat faggattuk a Lonci barátait a kanadai élettapasztalataikról, érdekeseket meséltek, mind úgy gondolják, hogy jól döntöttek a kivándorlással.

Toronto Zoo

Kihagyhatatlan programként egyik nap elmentünk az állatkertbe.

A torontoi állatkert állítólag a világ egyik legnagyobb területű állatkertje, egy egyszerű körséta 10 km az erdős, dombos tájon. Itt is minden ipari méretű, a parkoló ezer autót is elbír (vesd össze budapesti állatkerti parkolás de 10 után), bezsilipelés 6 kapun, plusz feature-ként vidámpark, strand, vadbemutató, stb.)

Tényleg jó nagyot lehetett benne csatangolni, meg az állatoknak is jobb, ha jó nagy területük meg, de az elején azt éreztük, hogy a jószágok csak a kerítésen lévő táblán léteznek, mert nem sikerült egyet se meglátnunk a csodálatos természeti környezetben.

Na, aztán a legfontosabbak meglettek, az oroszlánoknál (az Oroszlánkirály miatt ezek Zsófi favoritjai) meg a gepárdoknál még az etetést is megnéztük. Andrisnak legjobban a jegesmedvék tetszettek, kb. 3-4 m-ről lehetett megnézni őket vízben hancúrozás közben (úszik maci), jó nagyok!

Nekem a jávorszarvas volt a legérdekesebb, hihetetlenül elszabott állat, már gondolkodtunk rajta Lacival, hogy milyen más állatra hasonlít (talán valami túl magasra nőtt ló?), merthogy más szarvasokra nem.

Ami még emlékezetes, hogy amikor Andrist próbáltam becserkészni, kértem, hogy fogja meg a kezem, erre azt mondta, "nem, Zsófi", és megfogta a nővérkéje kezét, aranyosan együtt bandukoltak. Végre eljutottunk ide!
Nagyon klassz volt, hogy a sétaút mentén kialakítottak a gyerekeknek tombolásra-kúszásra-mászásra alkalmas sziklakupacokat, ezeknél mindig letáboroztunk, közben Laci csinált egy csomó szép képet az állatokról (mármint azokról is, amik be voltak zárva), teszek fel egy párat.

Strandkalandok

Jó sokáig nem írtam, gondoltam most már hírt adok magunkról.

Az elmúlt héten Lonci háza volt a főHadiszállás, innen csináltunk kirándulásokat a környékre, meg kihasználtuk a szép időt, és kicsaptuk a tóra a kicsiket.

Új szerzeményünk a képen látható pufi úszóruha, fent tartja a gyereket a vízen, és egyben nagyon szórakoztató látvány.

A parton többször összeismerkedtünk magyarokkal vagy magyar származásúakkal, akik elég régen kivándoroltak, és jól élnek itt kint. Van aki buzdított bennünket, hogy mindenképp költözzünk ki, mert itt mennyivel jobbak a körülmények (persze a 30-40 évvel ezelőtti Magyarországgal nehéz összehasonlítani). Volt aki szerint a működő, jó életet nem érdemes feladni. Hát, egyelőre efelé húz a szívem.

A tóparton egyelőre nagyon kevesen vannak, még tart az iskola. A víz kicsit zavaros a sok nyári vihartól, de szerencsére egész meleg. Ezek a tóparti napok nagyon nyugisan telnek, a kicsik egész nap jól elvannak az iszapban, mi meg bambulunk.

És még egy nemzeti park... Frontenac

A hazaútba még valahogy csak belepasszíroztam egy nemzeti parkos kitérőt, bár már elég fáradt volt a társaság. Zsófi megkérdezte, hogy miért kell nekünk mindig máshol aludnunk, Andris a betegséggel üzent, hogy köszi, de kéne valami kiszámíthatóbb napirend, Lacinak meg már a 3000km vezetés kezdett sok lenni...

A Loncihoz való hazatérés előtt még megaludtunk Hill Island-en, itt csináltam is a motelben pár képet, legyen már emlékünk erről is. Egyébként érdekes volt megfigyelni, hogy a szépen rendberakott szobákat kb. 3,5 perc alatt teljesen le tudtuk amortizálni, azaz elég hamar belaktuk a terepet. A másnap reggeli összepakolás szintideje viszont egyre jobb lett, Laci diplomát kaphatna ki-behurcolkodásból.
Vicces volt az utolsó szálláshelyünk, a profiljuk az idősebb korosztály különböző nagy dzsemborijainak rendszerszervezése, lágyan szólt a country-zene, falon bukolikus festmények, tele volt a folyosó nyugdíjasklub csoportképekkel (személyes kedvencem a Senior Pioneer találkozó).

Innen hazafelé már javult az időjárás, úgyhogy jól sikerült a Frontenac Provincial Park-os kitérő. Itt egész más terepen sétáltunk, lápos, sarjerdős terepen, volt jópár tavacska, ahol hódok rágták ketté az összes fát. Az ilyen parkokban a susnyás részen a könnyebb megközelíthetőség kedvéért fapallókból építenek járdát, nagyon civilizált...

Délután nagy megkönnyebbülés volt hazaérni az ismerős terepre, nagy kondér húsleves, csirkepörkölt, tele hűtő várt bennünket, a gyerekek azonnal rávetették magukat az itteni-otthoni játékokra, lenyugodott a banda.

La Mauricie National Park

Sajnos Andris megfázása nem múlt el, úgyhogy a tervezettnél hamarabb, már pénteken elindultunk vissza Toronto irányába, kb. három naposra tervezve a hazautazást. Quebec után Trois Riviéres-ben szálltunk meg (nevével ellentétben csak két folyó folyik itt össze), egy elég lehangoló motelben.

Andris sajnos rosszabbul lett, taknyosan, hőemelkedéssel. Szerencsére Laci még Quebec-ben elment egy gyógyszertári turnéra, és kis mutogatós Activity után (a tíz gyógyszerészkisasszonyból csak egy beszélt pár szót angolul) vett egy hiperszuper orrszívót. (Megjegyzés Anyukáknak: ez vmi tök jó találmány, kicsi, törhetetlen műanyag, szájjal lehet vákuumot képezni, úgyhogy nem kell se áram, se elem, és teljesen hatékony... fontolgatom, hogy a magyarországi forgalmazásba belefogjak - máris egy lehetséges kanadai biznisz).
Andrisra gyógymódként a drága Eszter barátnémtól tanult németországi módszert alkalmaztuk, "ki kell vinni a beteg gyereket a levegőre, aztán majd előbb-utóbb jobban lesz"
A délutáni beköltözés után még elbumliztunk egy nemzeti parkba kicsit sétálni, levegőzni. Tanulva az előző napból, csak másfél km-es körutat vállaltunk, pont elég is volt. Kis tavak mellett sétáltunk, az erdő tele volt tavaszi virágokkal, az ibolya is ilyenkor nyílik errefelé. A gyerekek nagyon élvezték a park játszóterét, közben a mókusokat abajgattuk (Misi: ld. fényképes bizonyíték).
Jó volt, hogy így, kora este már szinte senki más nem volt ott, privát parkunk volt.

Egyébként le a kalappal a kanadai park-kezelés előtt, mindenhol kap az ember egy részletes park-újságot térképpel, túraútvonal leírással, van park office, ahol mindenben segítenek, kultúrált mosdók, kiépített piknikező zóna, rendes utak, parkolók, minden út szépen kitáblázva, stb. (mondjuk mindenhol kell fizetni behajtási díjat is...) Állítólag az igazi természetbarátok szerint "overdeveloped" a parkrendszer, de nekünk így a kicsikkel ez a kiszámíthatóság inkább előny volt. Persze csak egymilliomod része van így kiépítve a kanadai tájnak, a legtöbb helyen mehetsz száz napig, aztán csak legfeljebb medvékkel találkozol, nem útjelző táblákkal.

Utazás

Arról még nem is írtam, hogy milyenek az autós utazásaink.

Dénes és Borsó, imáinkba foglaljuk a neveteket, a mega-meselemez teljesen leköti a gyerekeket, a magyar népmeséket meg Süsüt kb. 25-ször hallgattuk végig (most az egyszer nem túlzás). Már Andris is mondja "kérem süsü, sákány", Zsófi kívülről nyomja az egészet. Szoktunk még Mócártbácsit hallgatni (így kéri Zsófi), meg Lázár Ervint. Amy Whinehouse-t egyszer próbáltam, de Zsófi kifogásolta, mi meg beletörődtünk, jó az a mócártbácsi nekünk is...

Családi szórakozás az autós hullámvasutazás, "Apa elvitt bennünket a vidámparkba", a dimbes-dombos szakaszokon együtt visítozom a kölykökkel.

Az utak Ontarioban szuperek, Quebecben elhanyagoltabbak (hiába, a francia sikk ebben is). Vannak 14 sáv széles autópálya-komplexek, főleg Torontonál láttunk eddig ilyet, és hihetetlen, hogy ezeket is megtöltik az autók. Nem divat indexelni, a beengedést bármi módon megköszönni, és egy csomóan folyamatosan a belső sávban mennek. Ellenben száguldozás tényleg nincs.

A közel két hetes csavargásunk alatt 3000km-t mentünk, és ez az általam tervezett útvonalnál jóval kevesebb volt, itt tényleg minden olyan messze van... A kocsi jól bírta, Laci meg volt elégedve a fogyasztással is, 3,5l-es motorhoz képes a 8,5l/100km nem is olyan sok.

A kicsik egész jól bírják az utazást, legtöbbször alszanak is a hosszabb szakaszokon. Az utolsó napon, az utolsó három órából Andris majdnem kettőt végigordított, de szerintem csak meg akarta mutatni, hogy ilyet is tud, addig tényleg alig volt a kocsiban nyavalygás. Persze a kekszfogyasztás (elveimmel ellentétben) ipari mennyiségben volt mérhető, ez volt a béke ára.

A GPS a legjobb barátunk, én egy csomót nyomogattam, jó játék, hogy megmondja, hány km, mennyi idő van hátra, hol van a közelben park, benzinkút, szállás, kikerüli a dugókat, lehet vele térképet böngészni, forgalmat ellenőrizni. És már a gyerekek is fújják, hogy "200m múlva tarts jobbra, majd fordulj jobbra"... Rendőr egyszer állított meg, vidéki mellékúton szondáztattak, de amikor meglátták Laci becsületes képét, meg a súlyosbító tényezőket a hátsó ülésen, rögtön továbbengedtek minket.

Jacques Cartier Provincial Park

Ez a park Quebectől fél órányira kezdődik, és igaza volt a leírásnak, tényleg csodaszép. Egyfolytában drága Nővérkém járt az eszemben, biztosan elolvadt volna a látványtól. És a legjobb az egészben, hogy már a park felé vezető út is ilyen vidéken vezet át, és a vízparton és az erdőben mindenhol romantikus/rusztikus vityillók (cottage-ok), ahol a kanadaiak tengetik a hétvégéiket, meg a szabijukat, horgászgatnak, evezgetnek, kint sütögetik a vacsorájukat, nézik a vizet meg az erdőt. Hát, nem rossz.

Na, odaérkezvén letelepedtünk polpozícióban a folyóparton piknikezni. Az előpakolt grillcsirke meg sajt felhívás volt keringőre, úgyhogy az utolsó falatokat már féllábon ugrálva, legyeket/szúnyogokat/darazsakat hessegetve nyomtuk be. Áldottam a vendéglátóinkat, akik előző este az útitervünk hallatán a kezünkbe nyomtak egy bikaerős rovarriasztó krémet.
(Kanadában népszerű élősködő a Horse Fly, ami nem csíp, hanem szinte "harap", a gyerekek fejéről több helyen szivárgott a vér, de szerencsére legalább nem érzi az ember a marást.

Kinéztem egy 4,5 km-es körtúrát, ami zuhatagokat, panorámautat ígért, plusz könnyű terepet.

Amit ezen a napon tanultunk, hogy Andrissal, ha nincs kellően lefárasztva, nem lehet tempós túrát tervezni, ugyanis nem marad meg a hordozóban. "Kiszász, dobász kavicsot, másszá ügyes, ott a haggya". Amikor kitettük saját lábára, istenien elszórakozott a talajtól 50cm magasságig terjedő mikrokörnyezetével. Amikor megelégeltük (általában én leghamarabb) a tötyörgést, akkor az ordító, kalimpáló gyereket felmarkolva arrébb mentünk 50-100 m-t, és ott folytattuk a bogarászást. Valami hasonló koreográfia sejlett fel a gyerekkoromból, amikor drága Atyámmal túrázott a család a Magas-Tátrában, csak ott a cincéreket rejtő farakásoknál időztünk mindig hosszabb ideig :)

Én jól kitomboltam magam, hogy a fene egye meg, hogy nem tudunk végigmenni a tervezett távon, aztán Laci bölcs hozzáállása megértette velem, hogy nem az a lényeg, hogy mennyit, hanem, hogy hogyan...

Végül egész jól sikerült a kirándulás, megvolt az első jávorszarvas élményünk is (Ágika - MOOOOOSE!). Az anyaállat két borjával legelészett békésen, még Zsófi és Andris közös abajgása sem riasztotta el őket.

A parkolóba visszaérve mondtam a két gyerkőcnek, hogy na, tessék, még indulás előtt rohangálhattok 10 percet, itt nem zuhantok szakadékba/vízbe, stb. Erre mindkettő odament a kocsihoz, hogy "csüccs", szálljunk be. Ennyit a fair play-ről gyerek módra.

Ami nekem nagy élmény volt, hogy amikor Kanadára gondoltam az utazásunk előtt, pont ilyennek képzeltem el a természetet, jó volt végre élőben látni!