Jó itthon! + még egy kis kanadai "best of" búcsúzóul

Nagyon jó volt hazaérni! És azóta is nagyon jó itthon lenni. Szerencsére már többetekkel beszéltem azóta, remélem, a találkozók is mielőbb összejönnek.
Úgy néz ki, szeretünk mi itt és így élni, egyelőre nem tervezünk kiköltözést.
Még a hazaérkezés estéjén áttettük Andris ágyát Zsófihoz, azóta együtt alszanak, működik a dolog. Az átállás kb. három napig tartott, volt hajnal fél 1-től 4-ig tartó éjszakai mulatozás a gyerekekkel, játék, etetés, stb. Mostanra visszarázódtunk a régi kerékvágásba, úgyhogy ezzel a bejegyzéssel le is zárom a blogot.

Amit még mindenképp leírok, mert régóta tervezem, az a kanadai életről tett megfigyeléseink néhány apró és számunkra érdekes momentuma...
MI TETSZETT ÉS MI NEM KANADÁBAN?

Rendezettség és kiszámíthatóság
Mindenhol tudja az ember, mire számítson, korrekt tájékoztatás, mindenre kiterjedő szabályrendszer, nincs kockázat, nincs meglepetés.
Tetszett, mert ez nagyon megnyugtató, könnyű életvezetést tesz lehetővé, főleg családosoknak
Nem tetszett, mert ez unalmas is tud lenni, az élet talán kicsit színtelen, szagtalan így. OK, azt megtudtuk, hogy a sokféle nációból álló lakosságnak nincsenek közös íratlan szabályai, ezért mindent korlátok közé kell szorítani, egyértelművé tenni. De azért sokszor olyan, mintha gyerekként és/vagy hülyeként kezelnék az embert.

Természeti környezet
Tetszett, mert a kanadai táj gyönyörű, és annyi-annyi csodás hely van, hogy egyszerűen kifogyhatatlanok a lehetőségek, lépten-nyomon tavak, erdők, nemzeti parkok.
Nem tetszett - talán csak a fekete légy meg a szúnyog lehetett volna kevesebb.

Emberek
Tetszett, hogy sokan közülük nagyon barátságosak, készségesek, könnyen ismerkednek.
Nem tetszett - ennyi idő után nehéz még megítélni, de talán nem olyan nagy divat mély barátságokat kötni, tartalmas beszélgetéseket folytatni. Nyilván nem azt vártuk el, hogy két hónap alatt új baráti kört építünk ( jó nekünk az itthoni), de a benyomásunk mégis ez volt.

Fogyasztói társadalom
Kényelmes volt, hogy minden mindenhol elérhető, megvehető, millióféle fogyasztási cikkből, szolgáltatásból lehet választani, szinte még a kocsiból se kell kiszállni.
Nem tetszett - na, pont ez a baj, számunkra már nyomasztó volt a fogyasztás kultusza, valszleg ezért van egy csomó ember elkényelmesedve, elhízva, vásárláson, evésen kívül kevés programot csinálnak, pedig vízi sportra, túrázásra, természetjárásra mindenhol ott a lehetőség.

Ételek
Tetszett, hogy Lonci főzött, méghozzá jókat, és nekem nem nagyon kellett (bár, ha belegondolok, ez nem éppen kanadai sajátosság...)
Nem tetszett, hogy minden tele van nyomva tartósítószerrel, hogy mindenből meg kell venni az egy tonnás kiszerelést, mert nincs kisebb (persze meg lehet venni a nagyot, mert úgyis eláll 3 hónapig). És semmilyen gyümölcsnek és zöldségnek nincs olyan jó íze, mint itthon...

Szórakozás
Tetszett, hogy nem lehet sehol zárt helyen cigizni, dizsizés után nem füstszagúan mentünk haza.
Nem tetszett, hogy kettőkor vége a muriknak, alig indul el az ember, már mehet haza. Meg az se szép dolog, hogy állambácsi szorosan kezében tartja a szeszesital-bizniszt, csak kijelölt boltokban lehet sört-bort-akármit venni, ha azok bezártak, akkor úgy jártál.

Éttermek
Tetszett, hogy millióféle náció konyháját meg lehet(ne) kóstolni.
Nem tetszett, hogy alig jutottunk el étterembe (ez megintcsak nem kanadai sajátosság).

Autós társadalom
Tetszett, hogy kényelmesek az automata váltós autók, jók és szélesek az utak, mindenhol lehet parkolni, olcsó a benzin.
Nem tetszett az öreguras tempó, az indokolatlan sebességkorlátozások, a korrekt, de egymásra nem figyelő vezetési stílus.

+ És egy extra

Kanadai WC és tusoló-technológia
Tetszett - Minden kanadai WC-csésze a hazaitól teljesen eltérő öblítési rendszerrel működik. Elsőre bizarr, mert a csészében magasan áll a víz, mintha el lenne dugulva, de nincs, ez az alapállapot. Aztán lehúzáskor erős vákuumhatásra minden cucc nyomtalanul eltűnik. Zseniális - vízkő nincs, alig kell takarítani, kefehasználat nulla. Talán ebből kéne bizniszt csinálni, hmm, budi-import, nem is rossz.
Nem tetszett - A legtöbb helyen nincs se a kádnál se a tusolónál gégecső, a falból kiáll egy csap, meg a kád felett 2 m magasan egy nem állítható zuhanyrózsa, aztán kész. Hajmosás nélkül nincs tusolás, a kádtakarítás meg felér egy úszóedzéssel. Tök béna, egyszerűen nem értettük, miért ez a divat. Másik biznisz - tusolócső-export?

Hát, ennyi, köszönöm, hogy olvastatok, aztán innentől már inkább élőben!
Sok puszi, és további szép nyarat mindegyikőtöknek!

Búcsú és a viszontagságos hazaút

69 nap után nehéz szívvel búcsúztunk el ideiglenes otthonunktól, még inkább vendéglátóinktól.

Az utolsó napokban azért már elég erősen dolgozott bennünk a honvágy, hiányzott a saját kis otthoni vackunk, a család, a barátok. Még csináltunk pár képet a házról, Lonci gyönyörű virágoskertjéről, meg magunkról, aztán elindultunk az összesen 16 órás hazaútra.

A reptéren Laci még leadta a kocsit, mi addig a gyerekekkel meg Loncival békésen várakoztunk a váróteremben, gondoltuk, akkor állunk be az első ránézésre flottul haladó check-in pultokhoz, ha már Laci is visszaér az útlevelével.

Aztán felpörögtek az események. Mire mind együtt voltunk, még másfél óra volt a gépindulásig. Kiderült, hogy az önkiszolgáló pultnál nem tudunk magunknak beszállókártyát nyomtatni, hajrá, hová kell sorbaállni? Hamar realizáltuk, hogy a sor az összes aznap esti Air Canada gép összes utasát tartalmazza, és mintegy 300 m hosszú. Ja, és megláttam a kiírást, hogy a check-in lezár indulás előtt egy órával, azaz még van 20-25 percünk, hogy elintézzük. Plusz 13 csomagunk, babakocsi, 2 gyerek - a könnyű helyváltoztatás záloga. A vége az lett, hogy odatörtettem a mozgássérülteknek fenntartott pulthoz a két gyerekkel, és már nem is kellett megjátszanom, hogy zokogok és remegek. A drámai előadás, a két nyávogó gyermek és gőzmozdony jellemem végül megtörte a pultos kisasszonyt, úgyhogy 2 perccel a checkin lezárása előtt meglett a beszállókártyánk. Rohantunk a security check-re, ott gyerek ki a babakocsiból, maradék kilenc csomag plusz babakocsi a futószalagra, és vegyük le a cipőt is, és ezt meg ezt nyissuk ki, stb. Andris ekkor bejelentette, hogy kakász (értsd kakilnia kell) és kiszász (értsd kiszállsz, azaz rohadtul elege van az egészből). Na, mire utolsóként beszálltunk a gépre, teljesen ki voltunk purcanva, és még csak ekkor jött a 8 órás repülés Münchenig. Gondoltuk, egy kis fel-alá futkosással lefárasztjuk a kicsiket, és aztán alvás, mégsicsak éjszaka repülünk. Sajnos, vmi kisebb turbulencia miatt gyakorlatilag végig bekötött biztonsági övvel kellett utaznunk, ezt Andris nem fogadta örömmel, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Végül kb. 2 órát aludtak a gyerekek (a mi ülésünkön), mi nagyjából semmit. Münchenben 1 óránk volt átszállni, rohanás, újabb biztonsági átvilágítás (ki érti, miért?) A München utáni szakasz már csak 1 óra volt, ezt már kibírtuk végig ülve, csak szegény Zsófi stratégiailag időzítve a gép földet érésének pillanatában bokától vállig összehányta magát. A kivergődést, átöltözést, a darabokban visszakapott babakocsi összeszerelését már nem is részletezem. Fogtunk egy kisbusz-taxit (másba nem fértünk), és végre-végre hazaértünk.

Éjszaka a perzsa negyedben

Az utolsó hétvégét a családdal töltöttük. A gyerekek imádják Szebit, még jól meggyürkészte őket a szombat esti csavargásunk előtt. Jasmine javaslatára egy perzsa vízipipa bárba mentünk. Igazából pont olyan mint egy kávéház, csak minden asztalon ott egy shisha, azaz vízipipa. A könnyen fogyasztható, kellemes almaízű füsttől egyébként elég rendesen be lehet szédülni, rám legalábbis így hatott, pedig nem is ittam mellé semmi alkoholt. A két hónapos nyaralásunk végére teljesen összebarátkoztunk Jasmine-nal is, olyan jót beszélgettünk, hogy sajnáltuk, amikor kettőkor bezárt a kricsmi (kettőt üt az óra, alkoholkiszolgálás vége...). Még el akartunk menni egy nagy családi biliárd-vetélkedésre, de ilyenkor már nem találtunk semmit nyitva, hiába, nem Budapest.

Kensington Market

Nem akartunk úgy hazajönni, hogy nem látogattuk meg családilag a torontoi dzsumbujt, bementünk hát a Kensington Marketre autentikus kanadai szuveníreket venni. Ez Toronto egyik leghíresebb piaca - na, ne úgy képzeljétek el, mint a bosnyák téri zöldségesnéniket. Chinatown tőszomszédságában igen egzotikus kavalkádban van itt mindenféle gagyiruha butik, dohánybolt, húsos, sajtos, kínai borbély, érdekes kifőzdék. Autentikus holmi még talán lett is volna, csak nem kanadai. Zsófi folyton kérdezgette, hogy nem baj-e, ha a büdös szagtól köhögnie kell. Andris sétálni akart, ez életveszélyes vállalkozás volt a tömegben, úgyhogy sajnos csúfos kudarcba fulladt az ajándék-shopping. A legjobban mindkettőnknek a Hung(a)ry Thai nevű étterem tetszett, mint utóbb megtudtuk Szebitől, egy magyar srác és thai feleségének közös vállalkozása. Sajnos nem kóstolhattuk meg a magyaros osztrigapaprikást és a macskagulyáslevest...

Főiskolás lettem

Az internetnek hála itt Kanadában is elért a hír, hogy a felvételi pontszámom alapján bekerültem a SE-ETK Dietetikus képzésére, úgyhogy újra iskolás lettem (volt értelme kínlódni a biológia érettségivel tavaly...).
Ami még jobb hír, hogy államilag támogatva kezdhetem el a sulit (elvileg a közgáz 10 szemeszterén felül még 2 félévet járhatok ingyen, összesen ennyit támogat állambácsi). Esti tagozatra jelentkeztem, azt, hogy ez hogy fog beférni a munka és a gyerekek mellé, még inkább el se képzelem. Egyelőre csak örülök, hogy végre olyat fogok tanulni, ami tényleg érdekel!

Marineland a Niagara-nál

Amennyire a vízesés nem gyereklátványosság, a Marineland bezzeg bejött Zsófinak.
Első nap is eltöltöttünk itt pár órát, másnap ez volt a főprogram. Van itt gyerekeknek való vidámpark rész, fel is ültem két forgóra, pedig annyira utálom, majdnem kitaccsoltam a hároméveseknek való méhecskekörhintán.
Laci felült a világ legmagasabb hármas kilövő-tornyára (Sky Screamer). Itt a jóemberek bekötve ülnek szépen egy sorban, aztán fellövik őket 100 km/h sebességgel 120 m magasra, utána le szabadesés, megint fel, stb. Laci szerint érdekes volt, de elég rossz érzés. Szerintetek én felültem rá?
Legnagyobb élmény Zsófinak a fóka/delfin/rozmár show volt, ezt Lacival külön-külön abszolváltuk, a másik szülő közben Andrist felügyelte, merthogy őt persze SEMMI más nem érdekelte Marineland-ből, csak a kavicsok és a tobozok, meg a halastó.
Ami nekem maradandó élmény, hogy első nap este, amikor már alig voltak látogatók, elmentünk a beluga bálnák és a kardszárnyú delfin (orka) akváriumához. A bálnák (kb. 5 m-es selyemfényű fehér állatok) gondozója ott ácsorgott az akvárium szélénél, a "kis barátai" meg jöttek percenként, kidugták a fejüket halat kunyerálni, közben mindenféle vicces hangot adtak ki. Aztán lementünk a víz alatti terembe, ahol a bálnák meg a külön medencében élő kardszárnyú delfin (kb. 7 m-es) is egészen odajött az üveghez. Engem teljesen lenyűgöztek ezek a hatalmas állatok, már ezért érdemes volt ide eljönni. Másnap megnéztük az orka "Fröcskölő Show" nevű műsorát, gyaníthattam volna, hogy a kedves jószág a kétméteres farokuszonyával a teljes közönséget viccesen le fogja fröcskölni - egy csapásától kb. 50 ember lett csuromvizes. Mi is kaptunk Zsófival, szerencsére a kamerát addigra eltettem.
Ha már a kanadai erdőben nem láttunk medvét, itt egész közelről lehetett őket megnézni, sőt, még etetni is (dobálta is nekik a sok okos látogató a cukorpuffancsot meg chips-et, ha már kanadai állatok, egyenek fastfood-ot). Végigsimogatta Zsófi az összes őzet, felült még a körhintára, hullámvasútra (közben Andris 57 db tobozt beledobált a tóba, nagyon mulatságos volt, ahogy nagy komolyan ingázott oda-vissza a fenyőfák és a tópart között, közben mindenkinek köszöngetett, hogy Hi! meg Bye!), úgyhogy délután teljesen kipurcanva indultunk vissza Loncihoz az utolsó nagyobb kirándulásunkról. Elég is volt már ennyi, elfáradtunk.

Niagara Falls

Maga a Niagara Falls (vízesések) és a Gorge (szurdok) lenyűgöző, nem csoda, hogy egész iparág épül rá (meg lehet nézni hajóról, kis toronyból, nagy toronyból, hídról, helikopterről, stb.). Itt van a kanadai-amerikai határ, a kisebbik vízesés az amerikai oldalon van (Bride's Veil, menyasszonyi fátyol, a képen ez az, ami fölött kisebb a pára). A nagyobbik vízesés a kanadai oldalon van, Horseshoe Falls, ez tényleg patkó formájú, felette többszáz méter magasan száll a pára. Bár csak a világ 50. legmagasabb vízesése, lefolyó víztömegben verhetetlen. Fantasztikus, ahogy a zuhatag előtt szinte forr a folyó, az ember nem kívánkozik a vízbe úszkálni. Óriási a dübörgés, és a közelben állandóan permetez a pára. Állítólag telente időnként befagy a felső réteg, érdekes látvány lehet. Amikor egyszer az egész folyó befagyott és megállt a vízesés, a helyiek azt hitték, hogy jön a világvége... Klassz, hogy a folyó és a zuhatag mellett végig lehet sétálni a városban. Persze ez a Niagara Parkway nem egy csendes erdei ösvény, de a tömeg ellenére jól meg tudtuk nézni a tájat minden oldalról. Remélem, legalább Zsófi emlékezni fog erre az élményre, a helyszínen teljesen hidegen hagyta őket a látvány.