Jó itthon! + még egy kis kanadai "best of" búcsúzóul

Nagyon jó volt hazaérni! És azóta is nagyon jó itthon lenni. Szerencsére már többetekkel beszéltem azóta, remélem, a találkozók is mielőbb összejönnek.
Úgy néz ki, szeretünk mi itt és így élni, egyelőre nem tervezünk kiköltözést.
Még a hazaérkezés estéjén áttettük Andris ágyát Zsófihoz, azóta együtt alszanak, működik a dolog. Az átállás kb. három napig tartott, volt hajnal fél 1-től 4-ig tartó éjszakai mulatozás a gyerekekkel, játék, etetés, stb. Mostanra visszarázódtunk a régi kerékvágásba, úgyhogy ezzel a bejegyzéssel le is zárom a blogot.

Amit még mindenképp leírok, mert régóta tervezem, az a kanadai életről tett megfigyeléseink néhány apró és számunkra érdekes momentuma...
MI TETSZETT ÉS MI NEM KANADÁBAN?

Rendezettség és kiszámíthatóság
Mindenhol tudja az ember, mire számítson, korrekt tájékoztatás, mindenre kiterjedő szabályrendszer, nincs kockázat, nincs meglepetés.
Tetszett, mert ez nagyon megnyugtató, könnyű életvezetést tesz lehetővé, főleg családosoknak
Nem tetszett, mert ez unalmas is tud lenni, az élet talán kicsit színtelen, szagtalan így. OK, azt megtudtuk, hogy a sokféle nációból álló lakosságnak nincsenek közös íratlan szabályai, ezért mindent korlátok közé kell szorítani, egyértelművé tenni. De azért sokszor olyan, mintha gyerekként és/vagy hülyeként kezelnék az embert.

Természeti környezet
Tetszett, mert a kanadai táj gyönyörű, és annyi-annyi csodás hely van, hogy egyszerűen kifogyhatatlanok a lehetőségek, lépten-nyomon tavak, erdők, nemzeti parkok.
Nem tetszett - talán csak a fekete légy meg a szúnyog lehetett volna kevesebb.

Emberek
Tetszett, hogy sokan közülük nagyon barátságosak, készségesek, könnyen ismerkednek.
Nem tetszett - ennyi idő után nehéz még megítélni, de talán nem olyan nagy divat mély barátságokat kötni, tartalmas beszélgetéseket folytatni. Nyilván nem azt vártuk el, hogy két hónap alatt új baráti kört építünk ( jó nekünk az itthoni), de a benyomásunk mégis ez volt.

Fogyasztói társadalom
Kényelmes volt, hogy minden mindenhol elérhető, megvehető, millióféle fogyasztási cikkből, szolgáltatásból lehet választani, szinte még a kocsiból se kell kiszállni.
Nem tetszett - na, pont ez a baj, számunkra már nyomasztó volt a fogyasztás kultusza, valszleg ezért van egy csomó ember elkényelmesedve, elhízva, vásárláson, evésen kívül kevés programot csinálnak, pedig vízi sportra, túrázásra, természetjárásra mindenhol ott a lehetőség.

Ételek
Tetszett, hogy Lonci főzött, méghozzá jókat, és nekem nem nagyon kellett (bár, ha belegondolok, ez nem éppen kanadai sajátosság...)
Nem tetszett, hogy minden tele van nyomva tartósítószerrel, hogy mindenből meg kell venni az egy tonnás kiszerelést, mert nincs kisebb (persze meg lehet venni a nagyot, mert úgyis eláll 3 hónapig). És semmilyen gyümölcsnek és zöldségnek nincs olyan jó íze, mint itthon...

Szórakozás
Tetszett, hogy nem lehet sehol zárt helyen cigizni, dizsizés után nem füstszagúan mentünk haza.
Nem tetszett, hogy kettőkor vége a muriknak, alig indul el az ember, már mehet haza. Meg az se szép dolog, hogy állambácsi szorosan kezében tartja a szeszesital-bizniszt, csak kijelölt boltokban lehet sört-bort-akármit venni, ha azok bezártak, akkor úgy jártál.

Éttermek
Tetszett, hogy millióféle náció konyháját meg lehet(ne) kóstolni.
Nem tetszett, hogy alig jutottunk el étterembe (ez megintcsak nem kanadai sajátosság).

Autós társadalom
Tetszett, hogy kényelmesek az automata váltós autók, jók és szélesek az utak, mindenhol lehet parkolni, olcsó a benzin.
Nem tetszett az öreguras tempó, az indokolatlan sebességkorlátozások, a korrekt, de egymásra nem figyelő vezetési stílus.

+ És egy extra

Kanadai WC és tusoló-technológia
Tetszett - Minden kanadai WC-csésze a hazaitól teljesen eltérő öblítési rendszerrel működik. Elsőre bizarr, mert a csészében magasan áll a víz, mintha el lenne dugulva, de nincs, ez az alapállapot. Aztán lehúzáskor erős vákuumhatásra minden cucc nyomtalanul eltűnik. Zseniális - vízkő nincs, alig kell takarítani, kefehasználat nulla. Talán ebből kéne bizniszt csinálni, hmm, budi-import, nem is rossz.
Nem tetszett - A legtöbb helyen nincs se a kádnál se a tusolónál gégecső, a falból kiáll egy csap, meg a kád felett 2 m magasan egy nem állítható zuhanyrózsa, aztán kész. Hajmosás nélkül nincs tusolás, a kádtakarítás meg felér egy úszóedzéssel. Tök béna, egyszerűen nem értettük, miért ez a divat. Másik biznisz - tusolócső-export?

Hát, ennyi, köszönöm, hogy olvastatok, aztán innentől már inkább élőben!
Sok puszi, és további szép nyarat mindegyikőtöknek!

Búcsú és a viszontagságos hazaút

69 nap után nehéz szívvel búcsúztunk el ideiglenes otthonunktól, még inkább vendéglátóinktól.

Az utolsó napokban azért már elég erősen dolgozott bennünk a honvágy, hiányzott a saját kis otthoni vackunk, a család, a barátok. Még csináltunk pár képet a házról, Lonci gyönyörű virágoskertjéről, meg magunkról, aztán elindultunk az összesen 16 órás hazaútra.

A reptéren Laci még leadta a kocsit, mi addig a gyerekekkel meg Loncival békésen várakoztunk a váróteremben, gondoltuk, akkor állunk be az első ránézésre flottul haladó check-in pultokhoz, ha már Laci is visszaér az útlevelével.

Aztán felpörögtek az események. Mire mind együtt voltunk, még másfél óra volt a gépindulásig. Kiderült, hogy az önkiszolgáló pultnál nem tudunk magunknak beszállókártyát nyomtatni, hajrá, hová kell sorbaállni? Hamar realizáltuk, hogy a sor az összes aznap esti Air Canada gép összes utasát tartalmazza, és mintegy 300 m hosszú. Ja, és megláttam a kiírást, hogy a check-in lezár indulás előtt egy órával, azaz még van 20-25 percünk, hogy elintézzük. Plusz 13 csomagunk, babakocsi, 2 gyerek - a könnyű helyváltoztatás záloga. A vége az lett, hogy odatörtettem a mozgássérülteknek fenntartott pulthoz a két gyerekkel, és már nem is kellett megjátszanom, hogy zokogok és remegek. A drámai előadás, a két nyávogó gyermek és gőzmozdony jellemem végül megtörte a pultos kisasszonyt, úgyhogy 2 perccel a checkin lezárása előtt meglett a beszállókártyánk. Rohantunk a security check-re, ott gyerek ki a babakocsiból, maradék kilenc csomag plusz babakocsi a futószalagra, és vegyük le a cipőt is, és ezt meg ezt nyissuk ki, stb. Andris ekkor bejelentette, hogy kakász (értsd kakilnia kell) és kiszász (értsd kiszállsz, azaz rohadtul elege van az egészből). Na, mire utolsóként beszálltunk a gépre, teljesen ki voltunk purcanva, és még csak ekkor jött a 8 órás repülés Münchenig. Gondoltuk, egy kis fel-alá futkosással lefárasztjuk a kicsiket, és aztán alvás, mégsicsak éjszaka repülünk. Sajnos, vmi kisebb turbulencia miatt gyakorlatilag végig bekötött biztonsági övvel kellett utaznunk, ezt Andris nem fogadta örömmel, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Végül kb. 2 órát aludtak a gyerekek (a mi ülésünkön), mi nagyjából semmit. Münchenben 1 óránk volt átszállni, rohanás, újabb biztonsági átvilágítás (ki érti, miért?) A München utáni szakasz már csak 1 óra volt, ezt már kibírtuk végig ülve, csak szegény Zsófi stratégiailag időzítve a gép földet érésének pillanatában bokától vállig összehányta magát. A kivergődést, átöltözést, a darabokban visszakapott babakocsi összeszerelését már nem is részletezem. Fogtunk egy kisbusz-taxit (másba nem fértünk), és végre-végre hazaértünk.